Tisztelt Kollégák!
Mély megrendüléssel és együttérzéssel tudatjuk, hogy váratlanul elhunyt dr. Germán Endre, a TVMK egyik alapító tagja. Két cikluson keresztül dolgozott az elnökségben elnökségi tagként, alapító tagja volt a Magyar Mérnöki Kamara Környezetvédelmi Tagozatának is, amelynek egy ciklusban szintén elnökségi tagja volt.
dr. Germán Endre a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen szerzett fizikus oklevelet 1970-ben. Hat évig az MTA Izotóp Intézetében dolgozott a személyi sugárvédelem területén. Ekkor írta meg a doktori disszertációját az urán maghasadás tömegeloszlásának témaköréből, melyet 1974-ben védett meg. 1976-tól 2007-ig, nyugdíjazásáig a Paksi Atomerőmű Környezetellenőrző Laboratóriumának vezetője volt. A környezet sugárvédelmi ellenőrzésében végzett műszaki alkotói tevékenységét több szakmai díjjal is elismerték az évek során.